Mi kell a diáknak? Egyértelmű lehetne a válasz: jó oktatási színvonal, érdekes órák és jegyzetek, minél jobb lehetőségek a sokszínű továbbképzésre és némi törődés tanáraitól, hogy legalább ötlete lehessen arról, hogy merre is induljon először az iskolán belül, majd utána a nagybetűs életben.
Melyik diákoknak kell ez? Gimnazistáknak és egyetemistáknak egyaránt. Sokan úgy gondolják, hogy onnantól, hogy valaki betöltötte 18. életévét egy olyan határvonalat lépett át, ami után egyértelműen felnőttnek számít és ehhez mérten kell viselkednie, ehhez mérten kell felelősséget vállalnia tetteiért és saját életéért.
Ezek közül kik kapják meg ezeket? Senki.
Miért? A pedagógusok és a közoktatás jelenlegi rendszere, illetve a szülők tájékoztatásának hiánya vagy pontatlansága miatt.
Kifejtem, mielőtt megköveznének következetlen állításaimért.
Mi kell a diáknak?
Jó oktatási színvonal, érdekes órák és jegyzetek. Az egyetemre egy "elit" gimnáziumból kerültem, ami az országos listákon kiváló helyen szerepelt az utóbbi években mindig s a megye legjobb gimnáziuma nem mellesleg. Mondhatjuk tehát, hogy jó színvonalas oktatáshoz szoktam s azért jöttem egyetemre, mert mindenképpen értelmiségi munkát szerettem volna választani magamnak (bár azt még nem tudtam eldönteni, ez pontosan mi is legyen). Szüleim unszolására be is jelöltem első választott szakomnak a Debreceni Egyetem informatikus könyvtáros képzését, mely reményeim és a tájékoztató alapján is egyféle átmenetet képezett volna a bölcsész és reálos-informatikus tárgyak között s lényege az lett volna, hogy kulturális kincseinket védő és népszerűsíteni tudó pedagógusokat, könyvtárosokat, web programozókat vagy éppen kutatókat neveljen ki. Felvételi pontszámom minden megerőltetés nélkül is 420 pont lett, így bőven bekerültem a szakra s szeptemberben el is kezdhettem tanulmányaimat büszke egyetemistaként boldog izgalomban várva az új tanárokat, tárgyakat és ismereteket. Amit találtam azonban már az első héten teljesen más volt. Számomra a jó oktatási színvonal azt jelenti, hogy az órákon résztvevő tanárok és diákok egyaránt nyitottak a közös munkára és arra, hogy az anyagot együtt tekintsék át - a tanár vezetésével és a diákok ötleteivel, állandó együttműködésével. A szakunk bejutási pontszáma akkoriban 285 pont volt (úgy emlékszem) - és talán ez már elárulhatott volna valamit (igaz, hogy abban az évben érettségiztem, mikor a rendszer a feje tetejére állt s mindenki bekerült valahova szinte). Diáktársaim jelentős része nem csupán nem értette, hogy mit is keres ezen a szakon (sokan úgy kerültek ide, hogy nem vették fel őket programozónak vagy másik informatikus szakokra, mások úgy, hogy a diploma megszerzése után katonának készültek s így kívántak könnyen megszerezhető papírhoz jutni tanulmányaikról), de nem is kívánta átlátni azt. Tanáraink között sokan országos vagy éppen nemzetközi hírnévnek örvendtek, ám ők sem hiszem, hogy tudtak mit kezdeni a helyzettel - legalábbis hamar rá kellett döbbennünk, hogy őket az esetek nagy részében a lehető legkevésbé sem érdekli, hogy ki milyen tempóban haladna, vagy milyen gondokkal küszködik. A legtöbb tanár már bekerültünkkor is megkeseredett, belefáradt a tanításba - sokan közülük egyszerűen eltompultak; jegyzeteiket egyszerűen szó szerint felolvasva adták elő és nem is érdekelte őket, hogy ebből mi mennyire érthető, míg mások azon igyekeztek, hogy vasfegyelemmel hajtsanak mindenkit a megfelelő teljesítmény felé. Ennek a normának persze nehéz volt megfelelnie azoknak, akik gimnáziumukban az érettségihez szükséges ismereteket sem szerezhették meg - nem feltétlenül saját hibájukból (de erre majd később talán visszatérek). Persze - mivel fejkvóta van, vagyis az egyetem tanulói számának arányában kap támogatást - buktatni hamarosan nem lehetett (több tanárunkra rászóltak, hogy ne merjen többet buktatni!), így a legjobban azok jártak, akik puskázással vagy semmi tudással éppen csak átmentek, a jobb diákok pedig egyre kevésbé értették, hogy kevésbé felkészült társaik mit kereshetnek még az egyetemen. A legélvezetesebb órák általában azok lettek, ahol a tanár belátta, hogy nem tud mindenki számára érdekeset tanítani, így nem követelte meg a részvételt - csak azoknak tanított, akiket érdekelt is az anyag, majd vizsgán mindenkit átengedett. Ahogy pedig az órákon résztvevők száma jelentősen csappant/olyanok vettek részt rajtuk, akik a hátsó sorokban aludtak (igen, ilyen is előfordult), laptopon játszottak vagy éppen viháncoltak unalmukban, úgy lett egyre alacsonyabb tanáraink teljesítménye is és az órák színvonala is erősen megközelítette a lehető legalsó szintet, amit még el lehet képzelni. Voltak tanárok, akik úgy tanították tárgyukat, hogy közben fogalmuk sem volt annak értelméről (érdekes tárgyunk volt például a bevezetés az informatikába, ahol az elméletet vezető tanár a programozáshoz, míg a gyakorlat vezetőjének kinevezett idősebb diák a kettes számrendszerbeli számításhoz sem értett - nekünk kellett kijavítani) - csupán a fizetésért vagy éppen a megfelelő posztért vállalták azoknak tartását.
Minél jobb lehetőségek a sokszínű továbbképzésre. Sokszínű továbbképzés... Nos, igen. Egyetemünk roppant büszke arra, hogy a szabadon választható tárgyak száma igen nagy és a kínálat roppant sokszínű. Ezek a tárgyak egyébként elméletben bárki által felvehetőek, hiszen az egységesített tanulmányi rendszer (amin kötelező felvennünk az ilyeneket) kiírja mindet. Más kérdés, hogy felvenni a gyakorlatban már közel sem ilyen könnyű, hiszen sok tárgy felvételét a tanárok nem fogadják el a tanulmányi rendszeren keresztül (egyéni szeszély vagy értetlenség?), mert kézzel felvezetve biztosabb az szerintük. Az egy-egy szak tanulói számára érdekes tárgyak nem kerülnek megfelelően hirdetésre, nekünk például összesen két félévnyi könyvtárosi óráink vannak, és ebben alig akad kultúrát áttekintő ismeretanyagot kölcsönző óra - pedig talán egy könyvtáros nem ártana, ha irodalmi ismeretekben is elmélyedhetne... Arról már szót sem érdemes ejteni, hogy a tanulmányi rendszer csak akkor működik, mikor kedve van hozzá - folyamatosan lefagy és az adatokat rosszul összegzi. Nekem a legtöbb gondom azzal volt eddig, hogy két kötelező tantárgyamat felvegyem, mivel a rendszer (minden követelmény megléte ellenére) nem engedélyezte ezt - bővebben ezt a történetet is leírom talán majd később.
Némi törődés tanáraitól. Összes tanárunk közül eddig hárman ajánlottak nekünk lehetőségeket, perspektívát a jövőnket illetően. A szak lehetőségeiről igaziból többet eddig nem hallhattunk, mint egy-két félretájékoztató hír vagy pusmogás... A legtöbb segítséget az nyújthatná, ha a tanárok bizonyos időközönként a szakot érintő kérdésekkel kapcsolatban órákat tartanának. Erre lehetne például az évfolyamokat átfogó értekezlet, ahol minden szak csoportfelelőse megjelenhet és közvetíthet a tanárok és diákok között - amennyiben ez nem csak félévente (!!!) kerülne megrendezésre. Minden más hír vagy információ elméletben megtalálható a szak weboldalán - gyakorlatban viszont ez olyannyira áttekinthetetlen és elavult sok helyen, hogy szinte értelme sincs az egésznek.
Melyik diákoknak kell ez?
Gimnazistáknak és egyetemistáknak egyaránt. A gimnáziumokból kikerülő diákoknak a legtöbbször fogalmuk sincs, hogy merre induljanak, vagy mit kezdjenek magukkal - hiszen az oktatás nem rájuk épül, hanem arra, hogy ők - akárhogyan is - megtanulják a követelt anyagot és vissza tudják azt adni a végső számonkéréskor. Az iskolák nagy részében pályaválasztási tanácsadó, pszichológus vagy bármilyen más tanácsadó sem működik, ráadásul az osztályok olyan nagy létszámúak, hogy a legtöbb tanárnak lehetősége sincs kellő mértékben figyelni azokra, akik másmilyen törődést igényelnének, mint társaik. Az egyetemeken pont emiatt egyrészt sok az olyan diák, akik helyüket nem találva kerültek csak be egy könnyen megszerezhető diploma és a végső döntést megelőző több idő reményében, illetve azok, akik tanulni szeretnének, csak azt nem tudják még pontosan, hogy mik a lehetőségeik.
Ezek közül kik kapják meg ezeket?
Senki. Számos példa mutatja azt, hogy e diákok legnagyobb részével senki sem törődik kellően - vagy nagyon tanára válogatja. Az egységes oktatási rendszer pedig nem teremti meg a megfelelő lehetőségeket a diákok tájékoztatására, segítésére.
Miért?
A pedagógusok. A pedagógusok képzésével komoly gondok vannak, hiszen gyakorlati jellegű oktatásuk alig van s azokon a szakokon, ahol hiány van belőlük szinte átrugdossák őket a vizsgákon - nem is nagyon lehetséges megbukniuk emiatt, bármilyen rossz is amúgy a teljesítményük. A régebbi rendszerben kiképzett pedagógusok pedig egyszerűen nem tudnak alkalmazkodni a mai szülék nevelésének folyamán már egy bizonyos személyiséggel az oktatásba lépő diákokhoz, nagyon sokszor teljesen eltérnek elképzeléseik a gyereknevelésről és ehhez mérten olyan szinten kiszámíthatatlan a diákok számára is a helyes hozzáállás, hogy esélyük sincsen megfelelően alkalmazkodni szinte. Másrészt pedig nagyon ritka az a pedagógus, aki képes a gyerekek pszichológiai és fizikai érettségéhez mérten tanítani őket - hiszen ezeknek ismerete tanulmányaik legelején vannak megkövetelve tőlük, így az egyetem elvégeztére gyakran egyáltalán nem is emlékeznek erre vagy ha emlékeznek is, akkor sem tudják a gyakorlatba megfelelően ültetni őket, hiszen sosem láthatták hogyan is kell ezt megtenni.
A közoktatás jelenlegi rendszere. Lassan egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a porosz rednszerű oktatás egyre kevésbé működik - különösen azzal a reformálási programmal egybekötve, ami most kezdődött el és gyakorlatilag tönkrezúzta a maradék érdemét is a régi rendszernek. Kimondhatjuk lassan, hogy újjá kellene építeni szinte az egész közoktatási rendszert - és előtte le kellene rombolni mindent, ami a régihez kapcsolódik.
A szülők tájékoztatásának hiánya vagy pontatlansága. Nagy gond az, hogy az új (mostani) rendszer nagyon sokban eltér a régitől mind követelményeiben mind tananyagában. Erről azonban a legtöbb szülő nem tud és megfelelő tájékoztatást sem kap - ahogy a különböző egyetemi szakok terén sincsenek nekik szóló kiadványok, pedig nem lenne szabad elfelejteni, hogy sok gimnazista még nem nagykorú mikor be kell adnia jelentkezését a felsőoktatási rendszerbe. Sok diák helyett tehát voltaképpen szülei hozzák meg a döntést (nem azt mondom, hogy mindig, de előfordulhat) - és ők sokszor nem tudják a legjobbat biztosítani, hiszen nem is mindig tudják, hogy mi az.
Tehát összefoglalva bevezető irományomat röviden. A gondolataim és a következőkben elküldésre kerülő posztjaim lényege az, hogy változásra van szükség - méghozzá gyorsan. Az érzékeltetés kedvéért ajánlom az alábbi linket a magyar egyetemek világ- és Európa szintű megítéléséről...
http://www.webometrics.info/top100_europe.asp?country=hu
NTB.
